E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány
First Hungarian Foundation for Animal RightsRólunkCéljainkJogMédiaFórumTámogatóinkÁllatmentésÖrökbefogadás
Gazdira váró állatainkGazdira talált állatainkMegemlékezésGazdakereső program
2010. október 20.
A csúszás oka
Néhány fontosabb gondolat -a teljesség igénye nélkül- magyarázatként arra, hogy miért volt kicsit passzív az oldal.

Őszre komoly áttörésről számolhatunk be, hiszen eredményre vezetett a sok éves munka és az eközben folytatott tárgyalássorozat.

Végre sikerült kivívnunk Dunaújváros Közgyűlésének egyöntetű elismerését, amit a tisztelt városatyák-és anyák egy 4,5 milliós vissza nem térítendő, céltámogatással "jutalmaztak".

Ebből az összegből ki tudtuk fizetni az 1,2 milliós tartozást az ingatlanra, ami ezáltal -művelési ágból kivonva- 1/1-es tulajdonhányadban az E.M.Á.A. tulajdonává vált.

Miután ez megtörtént, értelemet nyert a beruházások gondolata. Azt hiszem azt nem kell ecsetelnem, hogy bérleménybe, máséba miért nem öljük bele az adományozók pénzét.

Gondolom azt sem kell külön megvilágítanom, hogy a rendelkezésre álló 3,3 millió forint azért vajmi kevés egy komoly, minden előírásnak megfelelő állat-rehabilitációs intézmény létrehozására. Az is egyértelműnek tűnhet mindenki számára, hogy volt azért fiaskóban részünk bőven az elmúlt 7évben, ezért csak azután kezdhettük el komolyan szervezni a projektet, miután valóban az alapítvány számláján volt a pénz.

Mivel azonban a beruházás határidőhöz kötött, innentől kezdve viszont őrült szervezés, tervezés, kivitelezés indult. Vagyis a honlap szerkesztése a legutolsó helyre szorult. Csak a gazdira várókat volt erőm időnként lefrissíteni. Szórakoztató történetekre egyszerűen nem jutott energia, hiszen közben azért ugyanúgy el kell végezni a többi munkát is. Arról nem beszélve, hogy a meglévő ingatlan óhatatlanul magával hozta azt, hogy egyre több lakója lett, akiket szintén el kell látni nap mint nap.

Az anyagbeszerzések, keresések iszonyú időt emésztenek fel. Hiszen meg kell találni mindenből a legkedvezőbb variációt, hogy a rendelkezésre álló pénz ne csak a kerítésre legyen elegendő. Mert ennyit simán el lehet költeni például arra.

Természetesen rengeteg nem várt, nem kalkulálható probléma jön közbe a mai napig, amiket gyorsan át kell hidalni, meg kell oldani és nem utolsósorban ki kell fizetni.

Mindenesetre folynak a munkálatok amiben az időjárás nincs a segítségünkre sajnos. Csak, hogy egy őrjítő ördögi kört említsek; Ha megfelelő a hőmérséklet a betonozáshoz, akkor elsüllyednek a a30-40 tonnás mixerek, ha viszont kellőképpen fagyott a talaj, hogy elbírja a monstrumokat akkor nem szabad betonozni. Sírnom kell sokszor.....de azért megcsináljuk. ;)

Záróképként -stílszerűen- egy naplemente a telepről fotózva.

Ilyen látványban pihennek le a védenceink. Talán kiheverhetőek a sokkhatások. ;)



L.A.
Hírek
Sztorik
Felhívások
Adományozás
Kutyabaj
International


felhasználónév

jelszó

 regisztráció
 jelszóemlékeztető
 adatvédelem

E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány