|
Az alapítvány célja és jellege
- Az Alapítvány célja az elhagyott-, illetve elhagyni kívánt állatok gondozásba vétele, részükre megfelelő egészséges tartás biztosítása (időlegesen), az állatok súlyos sérelmével járó tartás (verés, kínzás, éheztetés, bezártság, stb.) esetekben pedig a hatóságok és egyéb illetékes szervek előtti fellépés, kezdeményezése az állatok megfelelő elhelyezésének, a megfelelő tartásra történő rászorításnak, szükség esetén a büntetőjogi felelősségre vonásnak is.
- Az Alapítvány törekszik az állatok sérelmes tartásának nem csak a megakadályozására, de megelőzésére is, és feladatának tartja azt is, hogy az állatok a megfelelő állatorvosi ellátásban részesüljenek (kötelező oltás biztosítása, az állat állapotának feljavítása, sérülések gyógyítása, stb.). Az állatvédelem területén feladatának tekinti az Alapítvány a társadalom tájékoztatását, különösen az ifjúság állatszeretetre nevelését és az állatok vonatkozásában az embereket terhelő felelősség megismertetését.
- Az Alapítvány távlati célkitűzései között szerepel gondozó telep létesítése, sőt – idővel – tisztességes állattemető létrehozása is. E célok megvalósítása érdekében az Alapítvány törekszik minél eredményesebb kapcsolattartásra Dunaújvárosban és annak környékén, a későbbiekben pedig még távolabbi településeken is az Önkormányzatokkal, az állatorvosokkal, az ebtenyésztő egyesületekkel és tenyésztő szervezetekkel.
- Az eredményes működés érdekében nyílt Alapítványként támogatókat is toboroz és nem elsődlegesen vállalkozási jelleggel különböző költségtéríté- ses szolgáltatások nyújtását is igyekszik megszervezni, biztosítani. Az Alapítvány tevékenysége természetesen nem az ún. haszonállatokra terjed ki, hanem a ház körül tartott, de nem vágóállatokra és a kedvtelésből tartott állatokra, valamint valamennyi „hobby”-állatra is, még ha azok vadállatnak minősülnek is.
- Jellegét tekintve az Alapítvány „nyitott”, ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak, és az előző bekezdésben megfogalmazott célok eléréséhez vagyonrendeléssel, támogatással hozzájárulhatnak.
- A rendszeres támogatókat, ha igénylik, az Alapítvány Kuratóriuma felveheti csatlakozónak (nem alapító tagnak), tekintet nélkül arra, hogy az Alapítványnak nyújtott támogatás pénzbeli támogatás-e vagy más személyes közreműködés formájában nyilvánul meg.
|






 |