Perkátára hívták az alapítványt, ahol jószívű fiatalok egy mezőn kikötött szerencsétlen kutyust találtak. Hálátlan és "beteg" gazdája egy rég ottfelejtett drótkerítéshez kötötte egykori társát a rekkenő hőségben étlen-szomjan, lassú kínhalálra ítélve.

Nagyon meg volt ijedve szegény és rendkívül rossz állapotban volt.

Beszállítottuk és jóleső fürdőzésben részesítettük. Ezt követően megnyírtuk ápolatlan bundáját.

Két hétig volt a telep lakója, amely idő alatt sokat fejlődött és tündéri mentalitását újra a felszínre engedte. Egyre jobban megszerettük egymást, hiszen semmi rosszat nem mondhattunk róla. Hibátlanul viselkedett, gyorsan megtanulta új nevét és mérhetetlen háláját óriási szeretettel próbálta kifejezni.

Tulajdonképpen még ide az oldalra sem került fel gazdira váróként (sok ilyen van) mikor egy nagyon jómódú család érdeklődött a szervezetnél ilyen jellegű kutyus után.

Miután pozitív választ kaptak, egy percig sem késlekedtek. Azonnal a telepre érkeztek Budapestről és tulajdonképpen szerelem volt első látásra.

Perut örökbefogadták. A kiskutyáról -esküszöm- sütött a boldogság. Értette miről van szó és vidáman, izgatottan szállt be a gyönyörű autóba, hogy elindulhasson egy minden igényt kielégítő, új, boldog élet felé.

Bár nagyon megszerettük az apró, kedves kisfiút, de nagyon boldogok vagyunk. Ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni.