2007. december 6.
A mozdonyjavító műhelybe rekedt ragadozó megmentése...
2006-07-27-én kaptuk a bejelentést a Dunai Vasmű Mozdonyjavító részlegéből, hogy egy ragadozó madár repült be az iszonyú magas és tágas csarnokba. A kivezető utat már nem találta szegény, így három tagú csapattal indultunk a segítségére. A beléptető tortúrán keresztül jutva megérkeztünk a helyszínre. A jelenlévőknek átadtunk egy szórólapot és egy csekket, hogyha akarják támogatni a munkánkat, tudjanak adományt küldeni a bankszámlánkra. Felmérve a helyzetet, elősször is felmásztunk a 10 méter magasan sikló ipari darura, majd onnan ki a sínre, próbálva megközelíteni a bajba jutott madarat. Ekkor megdöbbentő élményben volt részünk. Ugyanis a művezető időközben meglátta az ÜRES csekket a kolléganőjénél és alulról kiabált fölfelé, hogyha fizetni kell a mentésért, akkor be is fejezhetjük mert nem tudja, hogy ki fogja rendezni a számlát. Miután tisztáztuk, hogy ingyen jöttünk két autóval, három fővel kockáztatni akár az életünket is, már szívesen segítették a munkánkat. Mivel a sínen egyensúlyozva nem tudtuk kellőképpen megközelíteni a madarat, felrendeltük a műhely összes dolgozóját a darura és így a daruval közlekedve tereltük a ragadozót olyan szűk helyre, hogy röptében el tudjam kapni egy hálóval. Mivel borzasztó profin repülnek az ilyen égi vadászok, nagymértékben közrejátszott a szerencse is, hogy el bírtam kapni. Mindenesetre meglett ez is. Lemászva a szédítő magasból kivittük a madarat a szabadba, hogy lefotózzuk majd pedig szabadon engedjük. Eközben derült ki, hogy a ragadozó egy karvaly és meg van gyűrűzve a Madártani Intézet által. Akiket értesítettünk is az akcióról. Megköszönték az információt, mi pedig hosszasan néztük a karvaly boldog vitorlázását ahogy újra birtokba vette végtelen vadászterületét.L.A.