E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány
First Hungarian Foundation for Animal RightsRólunkCéljainkJogMédiaFórumTámogatóinkÁllatmentésÖrökbefogadás
Gazdira váró állatainkGazdira talált állatainkMegemlékezésGazdakereső program
2006. július 2.
Lexi és a csapszegvágó
Csapszegvágóval kellett levágni a láncról a borzalmas fájdalmakkal küzdő kutyalányt.
Euthanáziához hívták egyik orvosunkat aki megkért, hogy segítsek neki a kutya méretei és állapota miatt. Azt hittük indokolt a dolog(gyógyíthatatlan betegség, halálos sérülés stb.)hát a helyszínre siettünk. Már az autóból megdöbbenve meredtünk a kerítésen belül álló, láncra kötött kutyára és kérdőn néztünk egymásra később pedig a ott lévő hölgyre. Miért kellene ennek a gyönyörű, robosztus, fajtatiszta ónémetjuhásznak meghalnia?
A hölgy elmondta, hogy a kutya az apjáé volt aki meghalt, ő pedig pesti lakos lévén nem tudja vállalni a kutya gondozását. Ismerősei körében pedig nem akadt olyan aki be tudná fogadni Rexit. Ezért született a fájdalmas döntés, mely szerint a 4éves kutya humánusan aludjon el.
A doktor úr és én egy emberként kezdtük neki sorolni a lehetőségeket, amelyek új esélyt adnak a kutyának a további életre.
Az örökös örömmel vette tanácsainkat hiszen ő is sajnálta az ebet. Meg is egyeztünk abban, hogy hétvégéig ad időt az alapítványnak megoldást találni illetve ha minden kötél szakad, akkor pedig elszállítjuk a kutyust a Herosz fehérvári menhelyére.
A szombat elérkeztével újra kiszálltunk a helyszínre már a mentő autónkkal, speciális felszerelésekkel és bódító injekcióval. Amikre szükség is volt mint az perceken belűl kiderült. A kutya megközelíthetetlen volt. Fájdamasan vonyítva vicsorgott. Ekkor ezt még nem értettük, mindenesetre befogó hurokkal biztonságosan rögzítettük és elbódítottuk.
Miután elaludt és le akartuk venni róla a láncot akkor döbbentünk meg. A láncszemek teljesen belenőttek szerencsétlen állat nyakába. Hihetetlen és vérforraló látvány volt. Így, két oldalt levágtuk a láncot csapszegvágóval és hordágyra fektetve a székhelyünkre szállítottuk Rexit, aki valójában nőstény ivarú így időközben át is kereszteltem Lexire. Mivel innentől az alapítvány kutyája volt.
Megérkezvén nyírógéppel próbáltuk megszabadítani a gennyes, véres sebekbe ragadt szőröktől. A látvány egyre durvább volt ahogy minél jobban láthatóvá vált mi rejlik az elhanyagolt szőrzet alatt.
Mivel orvosaink ekkora már egyéb elfoglaltságok miatt nem voltak a városban, telefonon felhívtam Dr. Lorászkó Gábort Székesfehérváron, hogy tudna -e segíteni nekünk ebben az ügyben. Lorászkó doktor most sem zárkózott el a hétvégi feladat elől. Fel is szállítottam Lexit a Kisállatklinikára.
Lorászkó doktor a MÁOK Állatvédelmi Bizottságának elnöke többekközött, ez alapján el lehet képzelni felháborodását mikor meglátta a kutya nyakát.
Ismét szükség volt a csapszegvágóra az ellátás során mivel csak így tudtuk eltávolítani a húsba ágyadózott láncszemeket. A sebtisztítás illetve a megfelelő gyógyszerek beadása után visszaraktuk Lexit a mentőautóba és haza indultam vele Dunaújvárosba. Ugyanis Fehérvárról telefonálgatva találtam örökbefogadót a németjuhásznak. Így szerencsére nem kellett leadni a menhelyen.
T. Ferenc adoptálta Lexit, akit vele együtt vittünk be hordágyon új otthonába. Ferenc 7 éves kan németjuhásza izgatottan figyelte minden mozdulatunkat és új barátnőjét. Az is a történethez tartozik, hogy az örökbefogadó korrektsége miatt az állatorvosi ellátás is megtérítésre került. Nagyon örültünk, hogy ilyen felelősségteljes gazdit sikerült találni Lexi kutyának -ráadásul ilyen gyorsan- aki tisztában van vele, hogy az állattartás költséges dolog is lehet adott esetben és hogy az örökbeadási szerződés aláírásával teljeskörű felelősséget vállal a kutyájáért. Mindegy az, hogy egy perce, két hete vagy tíz éve az övé az az állat.
Ez azoknak szól, akik néhány nap vagy hét elteltével vissza akarják adni az örökbefogadott állatokat!!!
Lassan ment az összebarátkozás a kutyának és új gazdijának, de Ferenc kitartása és állatszeretete lassan meghozta gyümölcsét.
Lexi beilleszkedett új otthonába. L.A.

Hírek
Sztorik
Felhívások
Adományozás
Kutyabaj
International


felhasználónév

jelszó

 regisztráció
 jelszóemlékeztető
 adatvédelem

E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány