E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány
First Hungarian Foundation for Animal RightsRólunkCéljainkJogMédiaFórumTámogatóinkÁllatmentésÖrökbefogadás
Gazdira váró állatainkGazdira talált állatainkMegemlékezésGazdakereső program
2011. január 17.
Megvan Cortez gazdája!!!
Szerencsére előkerült Cortez gazdija, úgyhogy a neki szánt adományokat már nem kell küldeni!!

Bár nem ez a jellemző a gázolásokra, de szerencsére Corteznek szerető gazdija van, akivel sikeresen meg is találtuk egymást. Így a további költségeket már ő vállalja.

Úgyhogy nagyon köszönjük mindenkinek aki segített már vagy segíteni akart ennek a kutyusnak, de ez így szerencsésen megoldódni látszik. Természetesen nem látjuk még a banki egyenleget, így nem tudjuk, hogy érkezett-e Cortez számára személyes adomány pénteken, ha igen azt a következő sérült, rászoruló kapja.

Pénteken egyébként megtörtént a több órás beavatkozás Székesfehérváron. Nagyon jól sikerült a műtét. A roncsoltabb lábba egy hetes, a kevésbé csúnya törésbe egy ötös lemez került. Merev kötésbe rögzítve mindkét lábat szállítottuk a telepre új barátunkat.

Olyannyira stabilnak érzi ő is a lábait, hogy néhány órával az ébredés után már négy lábon állva evett.  Már csak egy kis odafigyelés -már a gazdi részéről- a csontforrásig és egy újabb sikertörténetet könyvelhetünk el. Még egyszer nagyon köszönjük mindenkinek, aki gondolt Cortezre!!!  

L.A.
Hírek
Sztorik
Felhívások
Adományozás
Kutyabaj
International


felhasználónév

jelszó

 regisztráció
 jelszóemlékeztető
 adatvédelem

E.M.Á.A. - Első Magyar Állatjogi Alapítvány